Egymás szájából veszük ki a "ki nem mondott" szavakat,
De szívhangunk féljük kiadni,
Egyedül céltalánul soha nem repülnek a madarak,
Együtt lebegőben maradni.
Szárnya szegett, többet nem repül, bámulja a kék eget,
Távozott elvitte a ragyogást,
Ha nem reménytelen remény talán, tenné mit lehet,
A szótlan csend honol, nem hallőmást.
Emlékhuzal rántja ki az utolsó auracsatát,
Nincs már képtelenség, nem menekül,
Visszatér, a másik fél,, Őt nézi de látja fél ős magát,
A könnyed szemüvegen keresztül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése