Reménytelen remény talán

Egymás szájából veszük ki a "ki nem mondott" szavakat,
De szívhangunk féljük kiadni,
Egyedül céltalánul soha nem repülnek a madarak,
Együtt lebegőben maradni.

Szárnya szegett, többet nem repül, bámulja a kék eget,
Távozott elvitte a ragyogást,
Ha nem reménytelen remény talán, tenné mit lehet,
A szótlan csend honol, nem hallőmást.

Emlékhuzal rántja ki az utolsó auracsatát,
Nincs már képtelenség, nem menekül,
Visszatér, a másik fél,, Őt nézi de látja fél ős magát,
A könnyed szemüvegen keresztül.

Döntés képtelen

Miért hoz olyat a jelen,
mely fontos Neked és Nekem,
Boldog erő árnyéka mozdul együtt az erőtlen napsütötte múlttal.

Szabad-e érezni a valót,
Ha az öröm leszúrja a határtala karót?
Halljuk-e mit a szív énekel, de nem kottázzuk aggyal?

Érzik szerv-e a szív?
Mely pitvar kalandra vágyra hív?
Gondtalan- mondja a tudat, s hisszük a szava hihetőt.

Érint és? Mind Örökké?
Tapintás így vállik ÖRÖMMÉ.
Érzelmi gyorsposta, mely kézzel foghatóvá teszi a NŐT.

Szabadság mely tudat alatti szó,
feltör mint a sírva szórakoztató,
Szavadon fogás, a bizalom egészestés ára.

Én tudom mit akar ma velem,
De DÖNT ÉS KÉPTELEN,
Ki tudja mit hoz a jövő, de ennyi jutott mára.

SZÁMolatlan csók arcodon,
Lopott perceken ott oson,
De tovább nem enged a múlt póráza.

Kíván alom hiába való Neked,
Gondolati síkon ott reked,
Én vagyok a boldogság hamisítatlan mása.