Várom – Tenném

Várom, hogy nyíljon a lift ajtaja,

Tenném mit kell, a szív hajtana.

Várom, hogy a csengő szóljon,

Tenném mit kér, csak megoldódjon.

Várom, hogy mozduljon a kilincs,

Tenném közös otthonná, ami nincs.

Várom a hangját, Dödit mond, szeretném,

Tenném hang osan, majd mindketten nevetnénk.

Várom a kéz-tet-ést, mely éltet, altat,

Tenném viszonzásul, mely feledteti a múltat.

Várom hogy ajkaland legyen mint sokszor,

Tenném parázzsá, melyben libabőrös a foszfor.

Várom hogy reggel menjünk, s érkezzünk,

Tenném combodra eggyé vált kezünk.

Várom, hogy átéljünk mit csak lehet,

Tenném mit férfi Tyutykóval csak tehet.

Várom hogy fogatlanul nézzünk egymás szemébe,

Tenném utolsó lehelettel szívemet a kezébe.

Várom hogy egy üzenet megjelenjen a nevével,

Tenném mit gondolok, írnám: kérlek soha ne menj el!

Ismersz-e olyat ki tud igazán szeretni?

Ismersz-e olyat ki tud ő/szintén nevetni?

Ismersz-e olyat ki hagyja magát szeretni?

Ismersz-e olyat kivel van kedved nevetni?

Ismersz-e olyat ki olyan mint Te? 

Ismersz-e olyat kinek nincs fél/elme?

Ismersz-e olyat ki olyan mint én?

Ismersz-e olyat mint MI megöregedvén!!

Ismersz-e?

Jelen vagy!

Az utolsó csók, még egyszer egymás szemébe nézni,

útmutató-pillantás ami után tovább kell lépni.

Útban vagy, hazafelé, nyitott csomagtartó, emlékekkel,

Légüres térj be, Kösd le magad szabadság, reményekkel,

Hagyd, hogy új utak őrangyala irányítsa tetted és szavad,

Múlt és jövő stoppol, vezess jelen, érezd  Ön magad!

Vágy Álom

Viszem az álmaim, párnám alá rejtem,

Ráhajtom fejem míg Önmagam meg nem fejtem.

Huzatos fejembe ki belát, megpillantja ki nem mondott vágyaim,

Agyon-gyűrt Kabala vagyok,  Le test elem Ó hajtott ábrándaim.

Reménytelen remény talán

Egymás szájából veszük ki a "ki nem mondott" szavakat,
De szívhangunk féljük kiadni,
Egyedül céltalánul soha nem repülnek a madarak,
Együtt lebegőben maradni.

Szárnya szegett, többet nem repül, bámulja a kék eget,
Távozott elvitte a ragyogást,
Ha nem reménytelen remény talán, tenné mit lehet,
A szótlan csend honol, nem hallőmást.

Emlékhuzal rántja ki az utolsó auracsatát,
Nincs már képtelenség, nem menekül,
Visszatér, a másik fél,, Őt nézi de látja fél ős magát,
A könnyed szemüvegen keresztül.

Döntés képtelen

Miért hoz olyat a jelen,
mely fontos Neked és Nekem,
Boldog erő árnyéka mozdul együtt az erőtlen napsütötte múlttal.

Szabad-e érezni a valót,
Ha az öröm leszúrja a határtala karót?
Halljuk-e mit a szív énekel, de nem kottázzuk aggyal?

Érzik szerv-e a szív?
Mely pitvar kalandra vágyra hív?
Gondtalan- mondja a tudat, s hisszük a szava hihetőt.

Érint és? Mind Örökké?
Tapintás így vállik ÖRÖMMÉ.
Érzelmi gyorsposta, mely kézzel foghatóvá teszi a NŐT.

Szabadság mely tudat alatti szó,
feltör mint a sírva szórakoztató,
Szavadon fogás, a bizalom egészestés ára.

Én tudom mit akar ma velem,
De DÖNT ÉS KÉPTELEN,
Ki tudja mit hoz a jövő, de ennyi jutott mára.

SZÁMolatlan csók arcodon,
Lopott perceken ott oson,
De tovább nem enged a múlt póráza.

Kíván alom hiába való Neked,
Gondolati síkon ott reked,
Én vagyok a boldogság hamisítatlan mása.

Vészbook

Unalmas vagyok, ha ma teljesen üres a bejövőm,
Virtuálisan ennyire nincs már levélszerű jövőm?
Jövő kutat ás.
Bökdösés az jól megy, de kinek mennyi benne az öröm?
Mámorba ejt ez a hálózati bizalmi (mű)köröm.
Körbe udvarlás
Feltöltött fotó, video s a sok megosztott gondolat,
"Ismeretlen ismerős" bátran kommenteli "gondodat".
Szólás szabadon..
Te lájkolsz, én lájkolak, s már fél ketten egyek is vagyunk,
Mutatóujjunk irányít, s már rég nem a fej lett agyunk.
Lájkoló vadon.
Chat-elünk smile-val, a klavia túra élmény hordó,
Csoport(vég)tagjainak zárt láncolata szóban forgó.
Majd nem hasonmás.
Hozzá szólok, de közben mindenki ismerősnek hallja,
Éter izesítő, mint a friss főzetnek a besűrűsödött alja.
Vegetarisznyás.
Hiányzik a hang adó, a valós véleményformáló,
Mely érintésen alapszik és nem terhes gondozó háló.
Túl beszéltük, Vészbook.

Szórakavénusz

Érthet Ő, szó szedettben ma az "igen" a "nem",
Fordulat,
Lebegtető egyedül lét, mert én elhiszem,
Gondolat.

Társasjátékként élik a kocka életünk,
Krupié,
Reklámidőket árulnak, együtt nézhetjük,
Ki kié?

A szívkereskedelem érzelem valuta,
Aprópénz,
Vagyon-osan a hős nős tény csak magát adja,
Keserű méz.

Magánytanár

Kopog a múlt a folyosón,
titkosan,
Talp alattnyi emlék távozik,
hang osan.

Csatorna könny az ablakon,
hím nem jel,
Lecsorgó szavak mondata,
indítsd el.

Tér-iszonytató élménye,
él velem,
Magánytanár lettem én is,
élvezem.

Szóval, tartom, magam velem,
ál talány,
Bemutatkozunk, mi vagyunk
a magány.

TEkintetpiac

A lét elem, s a fajfenntartás,
Ma virtuális életszerű a maga-tartás.
Tarthatatlan kapcsolatok,
Melyben váltakozik az öröm és a mocsok.

Nézlek, nézel, pupilla-csata,
Üres adatsorok, lavina hada,
Ráncok, izmok, farsangi gesztus,
Itt a félre nézés, félig-meddig? aktus.

Radarszerű "tehetség-kutatás",
Nincs állandó, csak hason máson más,
A múlt lovagja zárja ajtód,
A jövő hercege meleg, váltásban belép,
A gazdátlan fehér paripa, arra gondol,
Következő életében lenne inkább ( egynyári) veréb.

Találkozás

Vagyok én neked,

Vagy Te Nekem,

Vagy csak vagy,

Vagy csak vagyok,

Vagy úgy vagyunk?

Vagyunk egymás mellett

Találkoznunk kellett.

Kézenközöny

Segítő jobbját nyújtja az idő,
új-perceiben rejlik a lehetŐség,
Segítő jobbját nyújtja a tér,
s irányít, mint tapasztalatot a vénség.
Segítő jobbját nyújtja a szenvedély,
Kar-ma, mely néha a mélybe ránt,
Segítő jobbját nyújtja a lét,
felhők fölé emel, tudat alatt bánt.
Segítő jobbját nyújtja a zene,
hallomásnyi talány, pulzál a testem,
Segítő jobbját nyújtja a kép,
képtelenség, melyet mindig is kerestem.

Segítő balját nyújtja a sors,
S el-Fogadom !!!